-->

    Március 15.   

         Dátum: 2007. Március 15.   
Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.

Történelmi előzmények

Az 1848 március 15.-én kitört forradalom és szabadságharc nem volt előzmény nélküli. Abban az időben a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság együttesen alkotta az Osztrák- Magyar Monarchiát. Közös uralkodója volt a két országnak, aki a Habsburg-házból került ki. Bár volt magyar Országgyűlés, ennek nyelve először a latin, majd a német lett. A magyar rendek törekedtek az önállóságra, próbáltak engedményeket elérni az uralkodónál, kevés sikerrel. Egymásba értek a háborúk, amit a magyar társadalom minden rétege megszenvedett. Az uralkodók is érezték ennek a helyzetnek a visszáságait, ezért engedményeket tettek: Mária Terézia bevezette a Ratio Educationis-t, (az oktatás rendszere), ami egységesítette a középfokú oktatást, így minden 7-13 éves gyermeknek iskolába kellett járnia. II. József - akit a magyarok "kalapos királynak hívtak", mert nem koronáztatta magyar királlyá magát -, könnyített a jobbágyok helyzetén, csökkentette adóterheiket.

1789-ben kitört a francia forradalom, ennek eszméje hatással volt a magyar értelmiségre is, egyre erősebbé vált az uralkodó iránti gyűlölet. Ezt növelte, hogy a háborúk miatt II. József a magyar nemességet is meg akarta adóztatni, így már a király trónfosztásáról is tárgyaltak a magyar nemesek. Amikor Franciaország hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, az akkori király, I. Ferenc hadisegély nyújtására kötelezte a magyarokat, embert és pénzt követelt. 1805-ben a háború elérte hazánk területét, a franciák átlépték a határt. Napóleon 1809 májusában felszólította a magyar nemességet, hogy szakadjanak el a Habsburg Háztól és támogassák Franciaországot. Ezt a nemesek nem tették meg, mivel féltek attól, hogy elveszítik kiváltságaikat.
1815-ben Waterloo-nál Napóleon vereséget szenvedett, ezzel véget ért a háború, ezzel a magyar termékek iránti kereslet is csökkent, a pénz is értékét vesztette.
1825-ben összeült az Országgyűlés, ahol a magyar nyelv használatának ügye volt a központi kérdés. Ekkor született döntés a Magyar Tudományos Akadémia felállításáról, amihez gróf Széchenyi István egy éves jövedelmét ajánlotta fel. 1830-ban jelent meg Széchenyi Hitel című műve, amiben Magyarország gazdasági és társadalmi átalakulásának programját fogalmazta meg. 1832-ben Kossuth Lajos megjelentette az Országgyűlési Tudósítások című lapot, amelyből értesülhetett az ország népe a tanácstermekben folyó vitákról. Az egyre erősödő reformmozgalmat az uralkodó -ekkor már V. Ferdinánd - és környezete nem nézte jó szemmel, ezért sok magyar vezetőt börtönbe záratott.
A reformmozgalom erősödését azonban nem tudta megakadályozni. 1847 nyarán megalakult az ellenzéki Párt, aminek elnöke gróf Batthyány Lajos lett. Programjukat az ellenzéki nyilatkozatot, Deák Ferenc fogalmazta meg. Követelték a Parlamentnek felelős magyar kormány létrehozását, a sajtószabadságot, az egyesülési és gyülekezési szabadságot, Erdély Magyarországhoz csatolását, a közteherviselés bevezetését, a törvény előtti egyenlőség bevezetését valamint, hogy a nép is képviseltethesse magát a törvényhozásban és a helyhatósági választásokon. AZ Ellenzéki Nyilatkozat a márciusi forradalom programjává vált.
Franciaországban 1848 februárjában, Bécsben 1848 március 13.-án kitört a forradalom.

Mi történt 1848 marcius 15.-én?

A bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. 15.-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Alig náhányan indultak el Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához, ahol cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét a Nemzeti Dal-t. Délután naggyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol már több tízezer ember jelent meg. Itt felolvasták a 12 pontot és Petőfi is elszavalta költeményét. Ezután a Várba vonultak, hogy a Helytartótanáccsal elfogadtassák követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így vér nélkül győzött a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére Táncsics Mihályt is szabadon bocsátották.

A Kokárda

Március 15.-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára. Ez a hagyomány a francia forradalom nyomán keletkezett, a magyar szabadságharcosok viseltek először nemzeti színű szalagot.


    Szavaló verseny   
         Dátum: 2007. Február 5.   

Péntek délelőtt megrendezésre került az iskolánk alsó tagozatán a szokásos farsank. Néhány kép a farsangról.


    Szavaló verseny   
         Dátum: 2007. Február 5.   

Hétfő délután megrendezésre került az iskolánk előadótermében az iskolai szavalóverseny első fordulója.


    2007 / 2008 -as Beiratkozás   
         Dátum: 2007. Február 1.   

Beiratkozás a 2007/2008 -as tanévre Február 1-én, délután az iskola épületében.



    2006 / 2007 -es Tanév   
         Dátum: 2007. Január 20.   

Január
Boldogasszony Hava - Vízöntő Hava

Január 1. - Újév napja

Már a rómaiak is vidáman ünnepelték a kétarcú - a múltba és a jövőbe tekintő - Janus isten ünnepét. A január elsejei évkezdetet a XIII. Gergely pápa által 1582-ben megreformált naptár általánosította. E nap időjósló, szerelmi - és esetleg haláljósló nap volt. Ha újesztendő napján szép, fényes az idő, jó lesz az esztendő.

Január 6. - Vízkereszt napja

Az egyházi naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése napja, az a nap, amikor Jézus Krisztus kinyilvánította születését a pogány népeknek. Ennek jelképe, hogy a három napkeleti bölcs - a három királyok - Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt. A katolikus egyházi szertartás szerint e napon a templomokban tömjént és vizet szentelnek - innen származik a magyar Vízkereszt elnevezés. Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör utolsó napja. Ehhez a naphoz kapcsolódik a következő időjóslás: "Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél." Vízkereszt napja utat nyit a sok vidámsággal, muzsikával járó farsang időszakának is.

Január 22. - Szent Vince napja

Vince országosan ismert borvédőszent volt. Napja általános termésjóslónap. Vincét a középkortól kezdve úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél sötét hatalmait és előkészíti a lassan közeledő tavasz útját. "Ha szent Vintze napja fénylik, azt mondják a boros gazdák, hogy meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni." ("Száz esztendős kalendáriom" - 1799.) "Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince" De ki volt Szent Vince, akit védőszentjüknek tartanak a magyarországi vincellérek is? Zaragozai Vincét, a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején Valenciában vetették börtönbe, 304-ben halt vératúhalált. Csontjait Valenciában őrzik. Neve latin eredetű (Vincentinus), jelentése győzedelmes. Európában jól ismert védőszent , aki Portugália patrónusa, a vigneroni szőlőhegyeké, a német és a francia vincelléreké, tévesen a nevében levő bor (vin) szótag alapján a párizsi borkereskedőké is.

Részletek dr. Csoma Zsigmond: Szent Vincétől Szent János poharáig c. könyvéből


    Aktuális - Felhívás - Január 2007  
         Dátum: 2007. Január 20.    

Poznaj Slovensko - verseny

Kosár mérkőzés 2007


Az üzenöoldal átmenetileg nem üzemel.

Várjuk azon diákok cikket, akik szeretnék megjelentetni verseiket, vicceiket, rejtvényeiket a következő iskolai újságban.


Felhívjuk figyelmeteket, hogy megint szeretnénk benneteket felkérni az iskolai logó megtervezésére. A logó témáját Mátyás király -hoz kössétek. Az elkészült munkákat adjátok tanáraitoknak. Előre is köszönjük a segítségeteket.
Minden osztály figyelmébe: azon osztályok, melyek szeretnének képeket megjelentetni az iskolai web oldalon, december folyamán adják le képeiket.




    Szülők és iskolák európai napja az Alistáli Alapiskolában  
         Dátum: 2006. November 14. Szombat, 20:14   

Az Alistáli Magyar Tannyelvű Alapiskolában immár negyedik alkalommal került sor a szülők és iskolák európai napjára 2006. október 6 - án. Köztudott, hogy a család sok feladatot hárít át az iskolára, hiszen a gyermekek jellemének, akarati és érzelmi jegyeinek a kialakulása , viselkedése, életmódja, erkölcsi értékei nagyrészt az iskolai közösségen belül alakulnak ki. A szülők számára nagyon fontos, hogy mi történik az év tíz hónapjában az iskola falain belül. A szülők és iskolák európai napján lehetőségük nyílt a szülőknek betekinteniük az oktatási - nevelési folyamatba, együtt töltötték el a napot gyermekükkel és pedagógusokkal. Délelőtt nyitott órákon vettek részt, ami annyit jelent, hogy a szülők bent ültek az osztályban és figyelemmel kísérték a tanítási óra menetét, gyermekük aktivitását, viselkedését. Az iskolában már hagyomány, hogy ezen a napon az első osztályos tanulók fát ültetnek . Az idén is így volt. A legkisebb növendékek és a III.B. osztály tanulói rövid műsort adtak elő, majd az igazgató helyettesnő elmondta a tanulóknak, hogy milyen fontos szerepe van minden egyes fának az ember életében, hogy védeni, gondozni kell a őket is. A gyerekek nagy örömmel ültették és öntötték meg a kicsike kőrisfát, amelyről természetesen nekik kell gondoskodniuk. Mivel október hatodikát írtunk, délben az iskola pedagógusai, tanulói, a szülők és a falu lakosai megemlékeztek az aradi vértanukról a falualapítási szobornál. Nemcsak a tanítási órákat, de az iskolai klub foglakozásait is megtekinthették délután a kedves szülők. A módszertani összejövetelre a kora délutáni órában került sor. Témája: ismerkedés az ötödik évfolyamba lépett tanulók személyiségi jegyeivel. Ezen a tapasztalatcserén a volt negyedikes osztályfőnökök és az idei ötödik osztályban tanító pedagógusok vettek részt. Ezt követte az össz - szülői és végül az osztályszülői értekezlet. A megjelent szülők kellemes és hasznos napot töltöttek el ezen a napfényes, októberi napon az Alistáli Alapiskolában.

Mgr. Bíró Ildikó pedagógus


   Mese maraton    



   Az iskola új arculata    



   Iskolánkról ...    

  Az Alistáli Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága, tantestülete és diákjai nevében nagy tisztelettel köszöntöm a honlapunkat olvasókat. Kérem ismerjék meg környezetüket, munkánkat, lehetőségeinket, eredményeinket, terveinket. Alistál 2000 lélekszámú csallóközi község Dunaszerdahely és Nagymegyer között. Iskolánk teljes szervezettségű ( 1-9 évfolyam ). Nemcsak az alistáli gyerekek járnak ide hanem a környező falvakból is- Bögellő, Padány, Mad, Albár, Pódafa, Patas. Az iskola 2002 január 1-től jogalanyi, fenntartó a dunaszerdahelyi járási hivatal, 2002 júl. 1-től a fenntartó Alistál község lett.

Az iskola egy több mint 40 éves kétemeletes épület, hozzá van építve a tanterem, különálló a kazánház és az iskolai konyha. 2005. jan. 28-án átadásra került. Az iskolaudvarban egy emeletes épület, melynek emeletét az iskola veheti birtokba. Itt lesz a számítástechnikai terem 15 számítógéppel, a diák- és pedagógus könyvtár, olvasóteremmel, ún.moziterem, az iskola egy szép fásított parkkal is rendelkezik, valamint sportpályával. A demográfiai hullámvölgy hatása a létszámunkban jelentős változást nem okozott. Továbbra is élvezzük a szülők bizalmát. Köszönjük ezt a bizalmat, és a jövőben is arra törekszünk, hogy ezt a bizalmat és iskolánk jó hírnevét továbbra is megőrizzük.

Célunk, hogy tanulóink boldog, együttműködése kész, erkölcsi értékeket ismerő és tesztelő, a munkaerőpiacon érvényesülni tudó a változó körülményekhez könnyen alkalmazkodó, saját akarattal és egészséges önbizalommal rendelkező, felelős döntésekre képes fiatalok legyenek. A pedagógus oktató nevelő munkája arra irányosul, hogy diákjaik közül a 9. osztály befejeztével minél többen rendelkezzenek e személyiségi jegyekkel. A vidám gyermekkor emlékeivel és megalapozott tudással folytassák további tanulmányaikat. A gyermekek iránt érzett felelősségünk a magas szakmai tudással és erkölcsi értékekkel rendelkező pedagógusokba vetett hit és a szülők támogató együttműködése lehet garancia mindezekhez.

Mgr.Kázmér Éva
Igazgatónő



Mgr. Szokol Tamás, 2004 Fallus soft