Okt. 6.
"Mesterszakácsok" akcióban
Archívum ¦  Verseny eredmények ¦  Sport események ¦    2016.10.6.

Az idei 2016/2017 iskolai évben indult egy új érdekkör, a főzőcske. A kör hatalmas érdeklődést kapott a diáktól, nagyon sokan érdeklődtek az új lehetőség iránt. Október 6-án már a második alkalommal került megrendezésre, ahol iskolánk 7.A osztályos tanulói ismerkedhettek meg a sütés, főzés és a mosogatás igazi kihívásaival.

 

"Edd meg, amit főztél"

 

mondás szerint, ma rántott húst sült burgonyával és uborkasalátával, volt az elképzelés. Vidáman, mosolyogva, boldogan készítették, sürögve-forogva, szinte egymás kezéből vettek ki a főzőkanalat, figyeltek az utasításokra. (ahogy ez a képeken is látható).
 

Én a cikk írója, sem a kezdeteknél, sem a nagy "falatozás" idején nem tudtam sajnos jelen lenni, de biztos vagyok benne, hogy épp ilyen örömmel fogyasztották el mindazt, mint ahogy elkészítették és abban is biztos vagyok, hogy már alig várják, hogy legközelebb mit fognak elkészíteni.

 

szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret szüret

 

 

Forrás: Szerkesztőség,     Cimkék:   Főzőcske, Szakácsok

 

Website counter