Facebook E-mail
   6.4. Új kezdőlap
   6.5.Úszótanfolyam
   9.30. Mozi
   8:Corvin napok
   Gyárlátogatás
   Farsang 2017
   Március 15.
   Kiszebaba
   Szorgos kezek
   Tűzoltók
   Mesterszakácsok
   10.6.Megemlékezés
   10.3.Közlekedés
   Mesemaraton
   Halloween
   Mese olvasás
   Fecskeavató
   Mikulástúra
   II.Banyabuli
   Kézművesnap
   Luca

 


Úszótanfolyam
  Archívum ¦  Versenyek ¦  Sport ¦    2017.május

 

Idén ránk került a sor, így a hagyományokhoz híven májusban úszótanfolyamon vettünk részt. Az első nap nagy izgalommal vártuk a tanfolyamot. A gyülekező az iskola öltözőjében volt. Már ott kérdezgettük egymást, hogy ki az, aki már tud úszni, milyen élményük van. Miután mindenki megérkezett, Fucsek Erika és Kristóf Enikő tanító néni vezetésével elindultunk busszal Dunaszerdahelyre. Az úszósapka viselete kötelező volt. Miután mindenki átöltözött, két csoportra osztottak aszerint, hogy ki kezdő és ki haladó úszó. Akinek az úszás már ment, köztük én is, a gyorsúszást és a hátúszást gyakoroltuk. A többieknek kissé nehezebben ment a tanulás. A nap végén játszottunk is. A második napon három gyerek kivételével a többiek is átjöttek a haladók csoportjába. Az osztályfőnökünk megmutatta a helyes úszásformákat. Megtanultuk azt is, hogyan kell helyesen szedni a levegőt úszás közben. Harmadik nap eljött a mellúszás. Az elején kissé nehezen ment, de a végére ügyesen belejöttünk. Versenyt is úsztunk időre. A pillangóúszással a negyedik nap próbálkoztunk meg. Kissé nehéz volt ennek az elsajátítása, hiszen rúgni és hullámozni kellett a testünkkel. A nap végén lehetett ugrani is a vízbe, melyre többen vállalkoztak. Felejthetetlen élmény volt a tanfolyam mindannyiunk számára. Örülünk, hogy részesei lehettünk.

 


Hamarosan további képeket is érkeznek...
   Optimized for Firefox Mozilla          OWD Design 2008 ©